Idén ötödik alkalommal gyűltünk össze az Ostromkalauzra február első vasárnapján, a rendezvény történetében először a pesti oldalon. Retkes Tamás író, történész ezúttal a Duna bal partján fekvő városrész ostromát elemezte a hallgatóság számára.
Eljött hát idén is békési bajtársaink által szervezett túlélős hétvége, mellyel a Don-kanyarnál hősi halált halt Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg katonái előtt rójuk le tiszteletünket.
Mozgalmunk oszlopos tagja Kovacsics Norbert kapott felkérést a közelmúltban a "Csapod Nostra Parva Patria- A mi kis hazánk" című helyi újságtól, hogy írjon egy hosszabb lélegzetvételű cikket Mészáros Géza repülőhadnagyról és az Ő tiszteletére szervezett emléksétákról. Alább változtatás nélkül közöljük az írást.
Idén már a harmadik alkalommal a Lőverekben található Rongyos Gárda emlékműhöz hívott Mozgalmunk nyugat-magyarországi divíziója december második hétvégéjén. December 14. a Hűség Napja, ennek kapcsán emlékezett közel félszáz jobboldali Sopronban.
"A magas hegyek között, a sziklák világában megtapasztalhattuk azt a fenséges érzést, amint a test és a lélek egy egységet képezve gyűri le az elé gördülő akadályokat, és a csúcsra érve elér egy spirituális, megtisztult állapotot."
A Marsz Niepodległości, vagyis a lengyel függetlenségi menet egész Európa legnagyobb nacionalista rendezvénye. A felvonulást Varsóban 2010-ben szervezték meg először, korábban csak vidéki városokban tartották meg különböző jobboldali szervezetek. Az eseménynek a fővárosba költöztetése remek ötletnek bizonyult, ugyanis mára százezres nagyságrendben érkeznek az ünneplők a lengyel függetlenség visszaszerzésének az évfordulójára.
A közel 30 km hosszú emléktúra kiváló, bajtársias hangulatban telt. Dicsőség az antikommunista szabadságharcosoknak!
Október 22-én ismét lebonyolításra került szolnoki antikommunista városnéző túránk.
Közelgő rendezvények
-
VIII. Éjszaka a fagyban
2026-01-09
VI. Vitéz Sándor János Emléktúra
2026-01-10
Hősök Útja - Fénylánc 2026
2026-02-11
Becsület Napja 2026
2026-02-14