10 éve a Hadak Útján — Cseresznye Gyuri előtt hajtottunk fejet (képgaléria)
Tíz éve, hogy elhalkultak a “rózsaszínű tapsok”. Tíz éve, hogy barátunk és bajtársunk, a Titkolt Ellenállás egykori énekese, Cseresznye György végleg itt hagyta földi életét és a Hadak Útjára költözött.
Ahogy 2019 óta minden évben, úgy idén is a Debreceni Köztemetőben vette kezdetét az immáron a hatodik alkalommal megrendezett Cseresznye Gyuri Emléknap. A megemlékezés kezdete előtt a temető bejáratánál gyülekeztek a volt harcostársak, ahonnan közösen vonultunk át Gyurimester végső nyughelyéhez.
A rendezvényen felszólalt Kima Norbi a T.E. egykori dobosa és vezetője, Geri a Vérszerződés énekese, utánuk pedig a Légió Hungária hajdú-bihari divíziójának vezetője. A beszédek egyszerre elevenítették fel a barátság és a megannyi közös küzdelem során szerzett emlékeket, de ugyanakkor rámutattak arra is, hogy csak akkor hajthatunk fejet méltó módon Gyuri előtt, ha az általa képviselt és megénekelt szellemiséget nem feledjük és élő valósággá formáljuk.
A beszédeket a Dixie Freedom Fighters zenei produkciója színesítette, melyet a Vagyunk rítus és a megemlékezés koszorúinak elhelyezése követett. A rendezvény a jelenlévők mécseseinek elhelyezésével zárult.
A megemlékezést követően a Gyurira emlékező bajtársak Balmazújváros felé vették az irányt, az esti bajtársi találkozóra és koncertre.
A fellépők sorát a Dixie Freedoom Fighters nyitotta, akik kellőképpen meghozták a hangulatot a mindenki által várt, oly sok éve nem látott Titkolt Ellenállás előtt.
Rövid szünet után, elcsendesült a terem lekapcsolódtak a fények, és egy pillanatra megállt a levegő: a Titkolt újra a húrok közé csapott.
A klasszikus dallamokat hallgatva, a régi dalokat együtt énekelve, poharunkat emelve tisztelegtünk Gyurimester emléke előtt. Úgy, ahogy azt ő is akarná. Csak remélni tudjuk, hogy meghallott minket, látta, hogy vannak még kik vívják a harcot, és sikerült valamit hátrahagynia.
Jövőre találkozunk!
Légió Hungária