header
mainimg

Október 23-i rendezvényünk legjobban várt szónoka és azóta legtöbbet emlegetett momentuma volt egyben a névtelen harcos mikrofonhoz lépése. Most újraélheted a pillanatot!



mainimg

Mozgalmunk 2018. október 23-án „Az ellenállás él!” címmel szervezett tiltakozó és megemlékező utcai felvonulást. A felvonulás a Ferenciek teréről indult el 17 órakor, amely az Erzsébet hídon át a budai oldalon, a Tabánban található 1956-os emlékműig tartott. A rendezvényen beszédet mondott a Betyársereg vezetője Tyirityán Zsolt, a Légió Hungária vezetőségi tagja Incze Béla és egy „meglepetés szónok”.



mainimg

A kommunizmus szelleme mind a mai napig kísért. Emlékművek országszerte, Che Guevara pólók a Váci utcában, politikai múmiák a közéletben és még hosszasan sorolhatnánk. Előbb-utóbb mindenre sor fog kerülni, de most a közterületeken a sor!



mainimg

Mozgalmunk egyik vezetője Incze Béla 2016-ban írta az alábbi cikket, de a téma időtállósága révén ismételten ajánljuk figyelmetekbe.



mainimg

Október 6-án, szombaton, Szentes város ostromának 74-ik évfordulójára, és az itt derekasan védő magyar huszárokra és páncélosokra emlékezve került megrendezésre immár nyolcadik alkalommal a ”Vitéz Vastagh György Emléktúra”.



mainimg

A Betyársereg készített interjút Mozgalmunk egyik vezetőjével Incze Bélával. A szerteágazó beszélgetés során érintve lettek világnézeti és gyakorlati kérdések egyaránt.





copyright