A komfortzóna határán túl - videós, képes beszámoló a Nacionalista Sporttáborból

"A programok felsorolása azonban közel sem adja át az élményt, az üzenetet, amit ez a rendezvény hivatott átadni. Ezernyi belájkolt kép, és megosztott videó sem lesz soha képes pótolni a fizikai valóságban átélt megpróbáltatásokat, a megszerzett tudást, az örökre beégett tanítást, a világnézeti alapon szerveződő, és fizikai megpróbáltatások során kikristályosodó közösség erejét."



Az olyan rendezvények történetében, melyek éveken keresztül folytatólagosan kerülnek megrendezésre, több fordulópont is be szokott következni. Ezeken aztán vagy sikerrel lendülnek át a szervezők, vagy elbuknak és eltűnnek a süllyesztőben az események. Ilyen fordulópontnak tekinthető a tavalyi év a Nacionalista Sporttábor életében, hiszen ekkor éreztük azt, hogy a rendezvény már megerősödött annyira, hogy gyökeret verjen a közegünkben, és hogy egy olyan váz elkezdett kialakulni, amivel - évente újdonságokkal megfűszerezve persze - de sikeresen lehet működtetni a dolgot.

Közegünkben is egyre nagyobb ismertség és elismertség övezi a Sporttábort. Aminek persze van jó, és rossz oldala is. A pozitívum, hogy közösségi médiás felületeink sorozatos tiltása, és a virtuális világban zajló üldöztetésünk ellenére is, idén rengetegen jelentkeztek, az árnyoldal viszont, hogy soha ennyien még nem mondták le a kezdés közeledtével a részvételt. Sok mindenről árulkodik ez a dolog, és nyilván itt nem azokról van szó, akik valóban egy sérülés miatt voltak kénytelenek visszakozni, sokkal inkább azokról, akiknek nehézséget okoz átlépni az online térből a valóságba.

Mindenesetre immár az elmúlt három Sporttábor tapasztalataival felvértezve ugorhattunk neki az idei rendezvénynek, amelynek a helyszínéül ismét egy Budapesthez közeli tábort szemeltünk ki. Időpont tekintetében adta magát a hosszú hétvége, amely persze azt is jelentette, hogy rengeteg egyéb rendezvénnyel ütközni fogunk, kis túlzással minden sarkon egy koncert, vagy egy tűzijáték kínálkozott, de mi mindig is azokat vártuk, akiket nem térít el egy-egy buli lehetősége egy ilyen férfias kihívástól.

 

Az események fonalát felvéve, csütörtökön a már szokásos megnyitóval kezdtünk, majd a résztvevők belekóstolhattak abba, hogy milyen jellegű reggeli torna vár rájuk a hátralévő napokban, sokak „kedvencéről” a futásról nem is beszélve.

 

Ezt követően csak egy rövid szusszanásra volt idő, és máris egy edzés következett, ami egy erőnléti részre, illetve egy állóbunyós szekcióra tagolódott. Az állóbunyós részt egy thai-boxban jártas bajtársunk vezényelte le, aki a Skins4Skins Hungary csapatából érkezett. Innen is köszönet a tréningért!

 

Szintén megszokott, hogy nem csak a testet, hanem a szellemet is igyekszünk megacélozni a tábor során, így este az előadások és beszélgetések kerülnek terítékre. Már tavaly is egy nagyszerű hangulatú beszélgetést hoztunk össze betyársereges barátainkkal, de túlzás nélkül állíthatom, hogy az idei "BS estén" elhangzottak a tábor további részében szállóigévé váltak. A sztorikat, tanulságokat, amiket meghallgathattunk Tyirityán Zsolt és Paál Gyula előadásában pedig hol leesett állal, hol elismerően csettintve fogadták a résztvevők. Éjszakába nyúlt az este, mire elengedtük a betyárokat, akiknek szintén óriási köszönettel tartozunk a megjelenésért. A hallottakat pedig örökre elraktároztuk magunkban!

 

A péntek reggel korai ébresztővel kezdődött, hogy a szokásos reggeli köröket lefussuk (félig szó szerint...), majd a reggeli után újra belevessük magunkat az edzésekbe.

 

Két kiváló edző tisztelt meg bennünket ezen a napon, egyikük az eddigi összes sporttáborban velünk volt, a másikkal először edzettünk együtt, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy nem utoljára. Csoportbontásban folyt a munka, aki délelőtt a földharc rejtelmeivel ismerkedett, az délután állóbunyóba ment át, illetve fordítva. Természetesen itt is joggal hangzik el a köszönet a két felkészült trénerünknek!

 

Itt már az edzések végi küzdelmekben kezdett megmutatkozni a harciszellem, amit egy rövid pihenő után igazán komolyan megcsillanthattak a résztvevők, ugyanis gyakorló ustawkákat hoztunk tető alá. Egyetlen bekapott ütés, vagy fojtás sem volt felesleges, rengeteget tanultunk belőle, hiszen bár gyakorló bunyókról volt szó, mégis kőkeményen dolgozott az adrenalin, és elég jól sikerült lemodellezni ezeken a küzdelmeken keresztül egy-egy éles szituáció hangulatát.

 

 

 

A napi tréningek sorát egy futással zártuk le, majd ismét egy éjszakába nyúló beszélgetés vette kezdetét, ezúttal Mozgalmunk két vezetőségi tagja Pataki János és Incze Béla koordinálása mellett. A központi témát a közösségekben rejlő erő szolgáltatta.

Az utolsó előtti napon sem változtattunk az eddigi szokásokon, ami a reggeli futást és tornát illeti. Ezután egy, a sporttáborok történetében újdonságnak számító dologra, mégpedig viziturára került sor.
 


Kora délután egy gyors ebédet költöttünk el, majd indultunk is egy gyalogtúrára, a Pilisbe. A táv nem volt vészes, de azért tisztességgel pakoltunk szintemelkedést a bakancsokba.

Mire visszatértünk a „bázisra” már esteledett. Nem csak a rutinos táborozók, hanem az elsőbálozók is sejthették, hogy ez a nap még közel sem ért véget. Vacsora után össze is hívtuk a táborlakókat, hogy közöljük velük, amit eddig letettek az asztalra az nem rossz, de ha most simán elmennénk aludni, akkor csak egy sporttábor lenne a sok közül, az igazi extra ezután fog következni.

 

Már bőven besötétedett, amikor egy meglehetősen izzasztó köredzést vezényeltünk le, ami után mindenki vehette a túrafelszerelését, és indulhatott vissza a már délután is megtett túrára.



Persze útravaló nélkül nem illik elengedni az embereket, így mindenki kapott néhány össze-szigszalagozott, vízzel töltött palackot a hátizsákjába, hogy „súlya legyen a kihívásnak”. Ha ez nem lett volna elég, négy fős csoportokra osztottuk a brigádot, akik öt perces időközökkel indultak el a célhoz, ahonnan egy szelfit kellett küldeni a szervezőknek, igazolva, hogy elérték azt, valamint, hogy időeredményük alapján rangsorolni lehessen őket. A versenyszellem dolgozott rendesen, hiszen annak ellenére, hogy sötét éjszaka volt, és fejlámpákkal kellett tájékozódni, kb. feleannyi idő alatt rohantak fel a csúcshoz, mint a délutáni túra során. Ekkor már tényleg kezdett mindenki meglehetősen elfáradni, amikor a lefelé vezető úton hírt kaptak róla, hogy minden csapatban egy fő megsérült, őt kézben kell lehozni a hegyről. Ha pedig bárki is azt hihette, hogy ezzel véget is értek a megpróbáltatások, akkor tévednie kellett, mert ezután, az egyik pihenőhelynél kellett még egy fárasztó edzést kollektíven végrehajtania a csapatnak. Ráadásul nem csak a friss hegyilevegőt, hanem a begyújtott füstgyertyák kellemes szagát is magukba szívhatták az ekkorra már végsőkig kimerült harcosok. Már hajnali 3 felé járt az idő, amikor elindulhattak visszafelé a „bázisra”, a hegyre felfelé tartó verseny végeredménye alapján azonban az első két csapat holmiját, illetve extraként néhány jókora követ cipelhettek magukkal a lassabb csapatok. Egy gyors értékelésre, és teljesen jogosan járó elismerő szavakra azért még sort kerítettünk lefekvés előtt.

 

Az utolsó napon, figyelembe véve az előző éjszaka megpróbáltatásait, kicsit későbbre hirdettük meg az ébresztőt, de természetesen ekkor sem maradhatott el a futás és torna. Ezt követően rúgópárnára gyakoroltuk végig az alap rúgó technikákat, majd jöhetett mindenki kedvence, a felületkeményítés. Combosokkal búcsúztunk el az idei sporttábor tréningjeitől.
 


 

Ezután már csak a záróebéd, illetve az oklevelek és extra jutalmazások átadása volt hátra.

 

Így nézett ki tehát a 2021-es Nacionalista Sporttábor. A programok felsorolása azonban közel sem adja át az élményt, az üzenetet, amit ez a rendezvény hivatott átadni. Ezernyi belájkolt kép, és megosztott videó sem lesz soha képes pótolni a fizikai valóságban átélt megpróbáltatásokat, a megszerzett tudást, az örökre beégett tanítást, a világnézeti alapon szerveződő, és fizikai megpróbáltatások során kikristályosodó közösség erejét.

Nem lehet mással zárni ezt a beszámolót, mint Paál Gyula előadásán elhangzott üzenettel: Mindannyiunk fejében ott lakik egy dagadt, lusta, kövér manó, aki mindig a könnyebb út, a feladás, a kényelmesebb megoldás felé akar terelni. Őt kell legyőznünk, őt kell elhallgattatnunk. Olyan üzenet ez, ami bőven túlmutat a sport világán, és nekünk, jobboldali embereknek a közéleti küzdelmeinkben is iránymutatónak kell lennie!

 

Légió Hungária