header
mainimg

A rendőrség 100.000 forintra bírságolta meg Mozgalmunk vezetőségi tagját a 2023-as Becsület Napja miatt, mert álláspontjuk szerint az erdei esemény bejelentésköteles lett volna.



mainimg

Mint az ismert az idei Becsület Napja alapjaiban tért el az eddig megszokottaktól. Eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a legnagyobb akadályt a rendőrség és a hatalom gördítik elénk, 2023-ban azonban minden megváltozott.



mainimg

Lipták Tamás Mozgalmunk egy közismert tagja, akinek gyakran megosztja fényképeit a hazai és nemzetközi antifa egyaránt. Ma reggel Budapesten próbálta megtámadni egy csapat vélhetőleg Nyugat-Európából érkezett szélsőbaloldali.



mainimg

Egy hosszú, és kockázatos hétvégén vagyunk túl. Soha nem látott tömeg a Hősök Útja megemlékezésen, tv stúdió élő adással, spontán megemlékezéssé duzzadó sajtótájékoztató rendőrsorfallal és antifa ellentüntetéssel, majd egy méltóságteljes főhajtás egy a kitörés során elesett katona sírjánál.



mainimg

Mozgalmunk idén negyedik alkalommal hirdette meg azt a mécses gyújtást, amellyel február 11-én este igyekszünk méltóságteljesen, mégis látványosan emlékezni a kitörésben elhunyt harcosokra.





mainimg

Ha támogatnád munkánkat, és szeretnél egy emléket a 2022-es Becsület Napjáról, ajánljuk figyelmedbe az emlékpólót.



mainimg

A felvételek helye, és időpontja ismeretlen. Egy dolog biztos: Ha 2021-ben tudtunk volna megemlékezést szervezni, így képzeltük volna el.



mainimg

A korlátozások, a sarkvidéki hideg, a süvítő szél és kegyeletsértő szélsőbaloldali bohócok ellenére is fényárba borult a Hősök Útja a kitörés 76. évfordulóján.



mainimg

"Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán."



Közelgő rendezvények

copyright