Mozgalmunk egy közismert tagját próbálta megtámadni az antifa

Lipták Tamás Mozgalmunk egy közismert tagja, akinek gyakran megosztja fényképeit a hazai és nemzetközi antifa egyaránt. Ma reggel Budapesten próbálta megtámadni egy csapat vélhetőleg Nyugat-Európából érkezett szélsőbaloldali.



Alább Lipták beszámolója olvasható az esetről, melyet Telegram csatornáján tett közzé.
 

 

"Szóval itt vannak. Az elmúlt években is sokszor lehetett hallani, hogy az antifa külföldi segítséggel oldaná meg a Becsület Napja elleni fellépést. Néhány aktivista meg is jelent évről évre, hogy minket fotózgasson, néha egész jó képeket készítve.
 

Ma azonban szintet léptek. Épp a Nyugatiban szálltam fel az egyik Debrecen felé tartó vonatra, amikor észrevettem, hogy egy fiatalember állt meg a peronon és a vonat irányába fotózott. Ilyet máskor is láttam, nem nagyon érdekelt. Fél perc múlva egy ellenőr kinézetű lány (?) társaságában szállt fel, aki egy paprikaspray-t vett elő és az arcomba próbálta fújni. Nem sikerült, a nagyja mellé ment, majd elszaladtak. Természetesen utánuk futottam, akkor láttam, hogy nem ketten, hanem vagy tízen vették fel a nyúlcipőt a Nyugati bejárata felé.
 

Bár, egyik sem szólalt meg, de a társaság ruháiból, illetve a fellépésükből arra következtetek, hogy nyugat-európaiak voltak. A hazai antifa ilyet nem tud és nem is merne megtenni.
 

Kissé talán humorosan előadott bejegyzésem korántsem vicces. Tőlünk nyugatabbra számtalan példát láttunk arra, hogyan nyomorítanak meg nacionalistákat ezek a patkányok jelentős túlerőben, aki pedig védekezik, évtizedekre börtönbe kerülhet nagyon könnyen.
 

Nem gondolom, hogy előre megtervezett akció volt ez részükről, inkább a véletlenek összjátéka. Elég sokszor megosztják a fotóim szélsőbaloldali oldalakon, ez a társaság pedig valószínűleg pont most érkezett meg a városba. Viszont mindenképp figyelmeztető jel kell legyen ez mindenkinek!"

Mozgalmunk mindenkit arra kér, hogy a hétvége során fokozott elővigyázatossággal járjon el. Ne mozogjatok egyesével, szerveződjetek csoportokba. Lipták támadói nem viseltek semmilyen kitűzőt, vagy felvarrót. A nyugati stílusnak megfelelően sötét ruházatban voltak, és olyan márkákat viseltek, amiket itthon is hordanak szurkolók.

 

Az antifával szemben nem fogunk feljelentést tenni. Ezt a konfliktust nem tudja, és nem is oldhatja meg a rendőrség. Ha megtámadnak védekezni fogunk.

Légió Hungária

 

Kapcsolódó:

 

Becsület Napja - Day of Honour - Tag der Ehre

 

Hősök Útja