header
mainimg

Mozgalmunk alakulásától kezdve fontosnak tartja múltunk, történelmi nagyjaink emlékének ápolását. Mivel nem zárjuk magunkat soviniszta gátak közé, így az ehhez köthető tiszteletadást nem csupán nemzetünk nagyjaival szemben tanúsítjuk, más európai nemzetek hős személyeivel szemben egyaránt.



mainimg

A rendőrség 100.000 forintra bírságolta meg Mozgalmunk vezetőségi tagját a 2023-as Becsület Napja miatt, mert álláspontjuk szerint az erdei esemény bejelentésköteles lett volna.



mainimg

Mint az ismert az idei Becsület Napja alapjaiban tért el az eddig megszokottaktól. Eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a legnagyobb akadályt a rendőrség és a hatalom gördítik elénk, 2023-ban azonban minden megváltozott.



mainimg

Lipták Tamás Mozgalmunk egy közismert tagja, akinek gyakran megosztja fényképeit a hazai és nemzetközi antifa egyaránt. Ma reggel Budapesten próbálta megtámadni egy csapat vélhetőleg Nyugat-Európából érkezett szélsőbaloldali.



mainimg

A koronavírus okozta világszintű felfordulás nem kedvezett az elmúlt években Mozgalmunk nemzetközi kapcsolatrendszer ápolásának (sem). Azonban az Európa Erőd Szövetség olyan alapokra épült, melyeket nem rendített meg a pandémia, és a sovinizmus ismét felszínre bukkanó démona sem.



mainimg

Egy hosszú, és kockázatos hétvégén vagyunk túl. Soha nem látott tömeg a Hősök Útja megemlékezésen, tv stúdió élő adással, spontán megemlékezéssé duzzadó sajtótájékoztató rendőrsorfallal és antifa ellentüntetéssel, majd egy méltóságteljes főhajtás egy a kitörés során elesett katona sírjánál.



mainimg

Mozgalmunk idén negyedik alkalommal hirdette meg azt a mécses gyújtást, amellyel február 11-én este igyekszünk méltóságteljesen, mégis látványosan emlékezni a kitörésben elhunyt harcosokra.





mainimg

Közeledik a Becsület Napja, ilyenkor pedig egyre sűrűbben jelennek meg azok a hangok, melyek igyekeznek megkérdőjelezni Budapest védelmének fontosságát, a küzdelem heroikus voltát. Őrült, értelmetlen vállalkozásnak állítják be, amely szerintük csak a német érdekeket szolgálta, miközben rommá lőtték a magyar fővárost. A baloldal részéről talán el is fogadható ez a nézőpont, azonban magukat jobboldaliként meghatározó „véleményvezérek” egy jelentős része is osztja ezt az álláspontot. Érveik pedig e



mainimg

Ha támogatnád munkánkat, és szeretnél egy emléket a 2022-es Becsület Napjáról, ajánljuk figyelmedbe az emlékpólót.



Közelgő rendezvények

copyright