Egy hosszú, és kockázatos hétvégén vagyunk túl. Soha nem látott tömeg a Hősök Útja megemlékezésen, tv stúdió élő adással, spontán megemlékezéssé duzzadó sajtótájékoztató rendőrsorfallal és antifa ellentüntetéssel, majd egy méltóságteljes főhajtás egy a kitörés során elesett katona sírjánál.
Mozgalmunk idén negyedik alkalommal hirdette meg azt a mécses gyújtást, amellyel február 11-én este igyekszünk méltóságteljesen, mégis látványosan emlékezni a kitörésben elhunyt harcosokra.
Közeledik a Becsület Napja, ilyenkor pedig egyre sűrűbben jelennek meg azok a hangok, melyek igyekeznek megkérdőjelezni Budapest védelmének fontosságát, a küzdelem heroikus voltát. Őrült, értelmetlen vállalkozásnak állítják be, amely szerintük csak a német érdekeket szolgálta, miközben rommá lőtték a magyar fővárost. A baloldal részéről talán el is fogadható ez a nézőpont, azonban magukat jobboldaliként meghatározó „véleményvezérek” egy jelentős része is osztja ezt az álláspontot. Érveik pedig e
Ha támogatnád munkánkat, és szeretnél egy emléket a 2022-es Becsület Napjáról, ajánljuk figyelmedbe az emlékpólót.
A felvételek helye, és időpontja ismeretlen. Egy dolog biztos: Ha 2021-ben tudtunk volna megemlékezést szervezni, így képzeltük volna el.
A korlátozások, a sarkvidéki hideg, a süvítő szél és kegyeletsértő szélsőbaloldali bohócok ellenére is fényárba borult a Hősök Útja a kitörés 76. évfordulóján.
"Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán."
Bár a központi megemlékezés megtartásának lehetősége a kialakult helyzet miatt még kérdéses, ám a Festung Budapest rendezvénysorozat többi eleme megtartásra kerül. Így az idei évben is kiadjuk a Festung Budapest emlékpólót, ezáltal is fejet hajtva a kitörés hősei előtt.
A Nacionalista Zóna számolt be róla, hogy a Bolgár Nemzeti Unió (BNS) ellen egy koncepciós eljárás indult a hét elején, mely akár a szervezet betiltásával is végződhet. Ennek apropóján Bulgária nagykövetsége előtt biztosítottuk bajtársainkat szolidaritásunkról.