A Légió Hungária nemzetközi közleményt ad ki az úzvölgyi katonai temetőben történt vulgár-soviniszta támadások és sírgyalázások kapcsán.

Mozgalmunk vérlázítónak tartja, hogy a szlovák országgyűlés elfogadta azt a szélsőségesen soviniszta, frusztrációkkal megterhelt törvényjavaslatot, mely szerint állami; önkormányzati; kulturális és sport eseményeken csak abban az esetben hangozhat el bármely külföldi ország himnusza, ha az adott ország hivatalos küldöttsége jelen van.

Gede Sándor és testvére Gede Tibor fáradságos munkája nyomán olyan kiadványok jelentek meg Magyarországon újrakiadásban, illetve nem egy esetben első ízben, melyeket mind a kommunizmus, mind a liberális demokrácia a feledés homályába kényszerített volna.

Aggodalommal kísértük figyelemmel azokat a töredék híreket, melyek a dunaszerdahelyi Felvidéki Harcosok szurkolócsoport elleni rendőri akció kapcsán láttak napvilágot. Az elmúlt napokban egyeztettünk a csoport egy tagjával, aki egyértelművé tette, hogy nem illetéktelenül, fogadatlan prókátorként szólalunk meg, így a Légió Hungária is állásfoglalást tesz közzé az üggyel kapcsolatban.

Mozgalmunk felháborítónak tartaná még azt is, ha csak ötlet szintjén merült volna fel, hogy Budapest egy közterületét a kommunista terrorvezérről, Nelson Mandeláról nevezzék el. Hogy mindezt megszavazta a Fővárosi Közgyűlés, több mint lesújtó.

Mozgalmunk közlemény formájában foglal állást Beke István és Szőcs Zoltán bajtársaink ügyében, illetve buzdít mindenkit támogatásukra.
Közelgő rendezvények
-
Készülj a háborúra! - könyvbemutató
2023-12-10