Csapodi bajtársunk ennek szellemében, hosszú évek következetes munkájával állított emléket Mészáros Géza repülő hadnagynak, aki 1939-ben halt hősi halált a településtől nem messze.
Magyar és szerb nacionalisták közös emlékmeneten vonultak fel az 1456-ban egymás mellett harcoló őseik előtt tisztelegve, akik megvédték Nándorfehérvárt az idegen megszállóktól. Ismét közösen sorakoztunk fel, ahogy a múltban.
Nyolcvan esztendővel ezelőtt április 13-án bombázta Győrt az angolszász légierő. Mozgalmunk több szervezettel közösen a terrorbombázás 80. évfordulóján emlékezett az áldozatokra és a hősökre egyaránt.
Az Ultras Csapod szurkolóicsoport 2018 óta szervezi meg az emléksétát a Mészáros Géza repülőhadnagy előtti tisztelgésképpen. Az utóbbi években a Légió Hungária is a szervezők között van, így volt ez az idei évben is, amikor rekordlétszámban, nagyjából 120-an emlékeztek a Csapodon hősi halált halt egri pilótára.
Február 10-én és másnap, 11-én is Budapest utcáin emlékeztünk meg az 1945-ös kitörésről. Míg szombaton a Becsület Napja miatt a Hősök terén gyűltünk össze, addig vasárnap koraeste a Budai várból indította útjára Mozgalmunk a Hősök Útját.
Ne feledd: Az antifa, és maga a regnáló rendszer egyetlen módon győzhet. Ha a hétvégén nem veszel részt egyetlen eseményen sem. Megemlékezések, emléktúrák, emlékkoncertek, mécsesgyújtás. Válassz legalább egy rendezvényt, ami hozzád a legközelebb áll, és jelenléteddel mutasd meg: A végén mi fogunk győzni!
Idén ötödik alkalommal gyűltünk össze az Ostromkalauzra február első vasárnapján, a rendezvény történetében először a pesti oldalon. Retkes Tamás író, történész ezúttal a Duna bal partján fekvő városrész ostromát elemezte a hallgatóság számára.
Eljött hát idén is békési bajtársaink által szervezett túlélős hétvége, mellyel a Don-kanyarnál hősi halált halt Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg katonái előtt rójuk le tiszteletünket.
Közelgő rendezvények
-
A frontváros viszontagságai - 2026
2026-01-17
Ostromkalauz - Sétáló történelemóra 2026
2026-02-07
Hősök Útja - Fénylánc 2026
2026-02-11
Becsület Napja 2026
2026-02-14