header
mainimg

A 2022-es Nacionalista Sporttáborban négy cseh barátunk is részt vett a Nacionalisté szervezet képviseletében. Már ekkor meginvitáltak minket idei boksz gálájukra, amit immár harmadjára rendeztek meg március végén. Örömmel vállaltuk a kihívást, és ennek fényében indítottuk delegációnkat Morvaország fővárosa, Brno felé.



mainimg

A 2023-as sporttábor dátuma a mai nappal nyilvános! Kedvcsináló gyanánt a 2022-es, V. Nacionalista Sporttábor filmes összefoglalója látható.



mainimg

Talán nem szerénytelenség kijelenteni, hogy az immár ötödik alkalommal megszervezett Nacionalista Sporttábor szépen-lassan elfoglalta az őt megillető előkelő helyet a valódi jobboldal rendezvényei között.



mainimg

"A programok felsorolása azonban közel sem adja át az élményt, az üzenetet, amit ez a rendezvény hivatott átadni. Ezernyi belájkolt kép, és megosztott videó sem lesz soha képes pótolni a fizikai valóságban átélt megpróbáltatásokat, a megszerzett tudást, az örökre beégett tanítást, a világnézeti alapon szerveződő, és fizikai megpróbáltatások során kikristályosodó közösség erejét."



mainimg

Vannak rendezvények, amelyekről még napok elmúltával sem könnyű összeszedetten írni, mert annyira intenzív az élmény, annyi történést kell feldolgozni, hogy szinte csak kavarognak a gondolatok vele kapcsolatban. Mégis fontos, hogy beszámoljunk az idei sporttáborról, hiszen a rendezvény egyik küldetése, hogy közegünk elé példát állítson. Nem túlzás azt mondani, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna a példa felmutatása.



mainimg

"...A harcosok kiváló példát állítottak közegünk elé. Visszajelzéseik pedig ismét megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk, hogy csak ezen az úton lehet járnunk!..." Az elmúlt hétvégén került sor az idei Nacionalista Sporttáborra, Mozgalmunk szervezésében. Amint azt a tevékenységünket követők minden bizonnyal tudják, tavaly még zárt körben rendeztünk egy sportos hétvégét, ám a pozitív tapasztalatokra építve, idén már nyílttá tettük.



mainimg

Békéscsabán második alkalommal került sor a Nacionalista Klub összejövetelünkre, melynek ezúttal a rendszerváltásnak nevezett bűvésztrükk volt a témája.



mainimg

Örömteli, hogy idén, a '45-ös budai kitörés kapcsán megindult egy diskurzus a mainstream világban is olyan irányban, amely rehabilitálni kívánja a Várból kitörő katonahősök emlékét. Ez még akkor is így van, ha időnként nem tud szabadulni az ember a gondolattól, hogy mindez csak pártpolitikai összecsapások hullámainak az oldalvizén történik.



mainimg

Múlt hétvégén Békéscsabán zártkörű összejövetelt tartottunk, melynek központi témája az 1945-ös kitörés történelmi megítélésének árnyalása volt.



Közelgő rendezvények

copyright