Szolgálat a védvonalon, elődeinkhez hasonlóan
![](pictures/mediastorage/articles/63ab0ffd48a566.51593207.jpg)
A katonai hagyományőrzés egy olyan forma, amely lehetőséget nyújt arra, hogy egy hajszállal közelebb kerüljünk azoknak a hagyatékához, akikre mint hősökre hivatkozunk. Ennek szellemében Mozgalmunk is az Attila-védvonalon teljesített szolgálatot.
A Légió Hungária nem titkolja, hogy ritkán és kevés szervezettel hajlandó csak együtt dolgozni, ennek ellenére az Attila Védvonal Emléktúrán örömmel vállaltuk el, hogy a péceli Bajtemetés dombon, az egykori szovjet katonai bázis területén létesítsünk pecsételési pontot.
![](pictures/mediastorage/articles/63ab100a18bca4.82189440.jpg)
Ennek oka egyrészt, hogy az esemény jellegéből adódó módon teljes mértékben illeszkedik szellemiségünkbe: Valljuk, hogy a hősök előtti tisztelgés egyik legméltóbb formája, ha fizikailag próbára tesszük magunkat.
Másrészt pedig a pecsételési pontok egymástól való elszeparáltsága kiválóan szimbolizálja azokat a jelentős különbségeket, melyek elválasztják egymástól a rendezésben résztvevő szervezeteket.
Az eseményre delegált legionáriusok egyik része tényleges túrázással tisztelgett a hősök előtt, míg mások a pecsételési ponton voltak jelen, ahol vízzel, kávéval és pogácsával kínálták a résztvevőket, továbbá a túra tematikájába illeszkedő irodalmi háttér is beszerezhető volt, egyfajta szellemi táplálékként.
Külön öröm számunkra, hogy ismét együttműködhettünk hagyományőrző bajtársainkkal a 79. infanterie-division hagyományőrző baráti körből, illetve Alkay Zsolttal, akit közegünk, és a hadszíntérkutatók világa Kalóz becenéven ismer. Ezúton is köszönjük nekik az önzetlen segítséget!
Továbbá ki kell emeljük, hogy idén első alkalommal teljesítette a túrát tagságunkkal közösen haladva a cseh nacionalista mozgalom két képviselője.
Ezúton is gratulálunk a Národní a Sociální Fronta tagjainak kitartásukhoz!
Mozgalmunk vezetőségi tagja, Incze Béla az NSF egyik túrázójával.
Végezetül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a főszervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak a felkérésért. Alább a HVIM által készített beszámolóvideó tekinthető meg, beszámolójuk pedig IDE kattintva érhető el.
A következő túra időpontja: 2020. Szeptember 26., 7:30 Dunakeszi (44-es táv). 11:00 Isaszeg, Temető parkolója (19-es táv).
További képek az eseményről:
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10c3da9474.92153262.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10ca5aa9d7.84778212.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10cebf28c2.47435452.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10d4715af6.95996403.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10e36b4d16.03071778.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10e84c02f3.31303696.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10ed2196e4.25758720.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10f3bb65c6.67209516.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10f7e5e8b9.14170089.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab10fc756be8.04489658.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab1100d28286.57669492.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab1107b04285.82996257.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab110bea7354.78622487.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab11107978d3.24989296.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab1114c11483.95267092.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab111cf41742.09082632.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab1121b1d8e7.37402392.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab1125e2c3d6.20850043.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab112a5b14f5.15322307.jpg)
Légió Hungária