Szabadságot! Igazságot! - közlemény Beke és Szőcs ügyben HU/RO

Mozgalmunk közlemény formájában foglal állást Beke István és Szőcs Zoltán bajtársaink ügyében, illetve buzdít mindenkit támogatásukra.



Mozgalmunk már a megalakulás előtt, a kezdetektől fogva figyelemmel kísérte azt a gyalázatos koncepciós eljárást, melynek keretében letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román bíróság Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Sőt, lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk annak érdekében, hogy segítséget nyújtsunk számukra. Ez természetesen a Légió Hungária formális megalakulása után is változatlanul így lesz, mindaddig, amíg csak a helyzet megkívánja.

Azonban arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Beke és Szőcs évek óta tartó meghurcolása nem egyedi, elszigetelt eset, hanem "mindössze" a jéghegy csúcsa. A székelyföldi és erdélyi magyarság állandó támadássorozat alatt áll mind a korrupt román kormány, mind sovén hatóságok és egyéb hivatalos szervek részéről, melyet felháborítónak és elfogadhatatlannak tartunk.

A Kárpátok gyűrűjében őshonos magyarságnak joga van identitását megőrizni, ápolni és továbbadni az utókornak. Minden olyan megfélemlítési kísérlet, amely ennek ellehetetlenítésére irányul, súlyosan soviniszta cselekedet, mely alapjaiban ellentétes a "nemzetek Európája" ideával.

Üdvözöljük azt a rendkívül széles skálájú összefogást, amely csonka-országi és erdélyi magyar részről egyaránt tapasztalható az ügyben. Hiányoljuk azonban azon román szervezetek, közéleti személyiségek, vagy legalábbis civil körök megnyilvánulásait, akiket nem vakít el a sovinizmus vérgőzös mentális betegsége, és hallatják hangjukat az igazság védelmében.

Közleményünk zárásaként pedig három lehetséges opciót ajánlunk a két ártatlanul bebörtönzött székely támogatására:

- Aláírás: Beke István és Szőcs Zoltán családja és barátai aláírásgyűjtésbe kezdtek. Az összegyűlt kézjegyeket a bíróságnak fogják beadni egy szabadlábra helyezési kérelem csatolmányaként. Hozzájuk hasonló módon mi is bízunk benne, hogy a széleskörű társadalmi támogatottság segíteni fogja a mihamarabbi szabadulást. Az alábbi e-mail címen lehet jelezni az aláírási szándékot, illetve további íveket igényelni: info@legiohungaria.org

- Levél a börtönbe: Bárkinek lehetősége van postai úton levelet küldeni Bekének és Szőcsnek. A rácsok mögött lassan telnek a percek, a negatív gondolatok pedig felemésztik az embert. Felbecsülhetetlen értéke van ilyenkor minden bátorító szónak. Az alábbi postacímre lehet levelet küldeni:

Románia
Penitenciarul Miercurea Ciuc
Str. Zold Peter nr.2
Loc. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita
Cod poştal 530110
Szőcs Zoltán/Beke István

- Támogató póló: Rövidesen támogató pólót fog kiadni a két család és a barátok. Ezzel nem csupán az a céljuk, hogy a felmerülő iszonyatos költségeket minimálisan enyhítsék, hanem az is, hogy minden egyes megvásárolt póló hírnöke lehessen az ügynek. A támogatói pólókra előrendelést lehet leadni az info@legiohungaria.org e-mail címen.

A póló eleje:


A póló háta:

Szabadságot Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak! - Szabadságot Székelyföldnek!

Légió Hungária
2018.09.10.

 

Mișcarea noastră, chiar din înaintea înființării, a urmat cu atenție procesul conceptual rușinos, în baza căruia instanța i-a condamnat pe Beke István-Attila și pe Szőcs Zoltán la închisoare, deși noi am făcut tot ce am putut, ca să-i ajutăm. De la formarea Légió Hungária (Leguinea Hungaria) totul rămâne neschimbat până când situația nu se îmbunătățește. 

Totuși trebuie să ne referim la faptul, că hărțuirea nedreaptă de ani de zile a lui Beke şi Szőcs nu este un caz izolat, ci "doar" vârful aisbergului. Ungurimea din Ținutul Secuiesc și Ardeal este supus unor serii de atacuri nu numai din partea guvernului corupt al României, ci și din partea autoritățiilor șoviniste și alte aparate ale statului, pe care le considerăm revoltatoare si inadmisibile. 

În arcul Carpatic ungurimea aborigenă are dreptul să-și păstreze identitatea, să-şi ocrotească pentru generațiile viitoare. Orice încercare împotriva acestui fapt este considerat ca o mişcare șovinistă, care este contra idealului "Europa națiuniilor".

Salutăm solidaritatea extraordinară din Ungaria și din partea ungurimii din Ardeal. Totuși, simțim și lipsa reacției din partea persoanelor publice, sau măcar organizațiilor civile române, care nu au fost orbiți de boala mentală șovinistă, și își ridică vocea în favoarea dreptății. 

La sfârșitul comunicatului recomandăm trei posibile opțiuni pentru ajutarea celor doi secui închiși nedrept:

-Semnături: Prietenii și familia lui Beke István-Attila și Szőcs Zoltán au început să adune semnături. Semnăturile adunate vor fi anexate lângă cererea de eliberare a celor doi întemnițate. La fel ca ei, și noi sperăm, că susținerea societății le va ajuta la eliberarea cât mai rapidă. 

Pe adresa de e-mail de mai jos se poate semnala tendința semnăturii, sau cererea formulariilor pentru a strânge semnături:

info@legiohungaria.org

-Scrisoare în închisoare: Oricine are dreptul să trimită scrisori pentru Beke și Szőcs. În spatele gratiilor timpul trece foarte lent, gândurile negative măcină omul. Orice cuvânt încurajator este de neprețuit. 

Scrisoriile pot fi trimise la adresa următoare: 


Penitenciarul Miercurea Ciuc
Str. Zold Peter nr.2
Loc. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita
Cod poştal 530110
Szőcs Zoltán/Beke István

-Tricou de susținere: în scurt timp se va lansa din partea familiei și a prietenilor tricoul de susținere. Cu acest gest scopul lor nu e numai minimalizarea costurilor imense din cauza proceselor, ci și ca tricourile cumpărate să fie vestitorii cauzei. Pentru achiziţionarea tricourilor de susținere puteți trimite precomanda pe adresa de e-mail info@legiohungaria.org 

Libertate pentru Beke István-Attila și Szőcs Zoltán! Libertate pentru Ținutul Secuiesc! 

Légió Hungária! (Legiunea Ungaria!)

10.09.2018