Fényárban a Hősök Útja
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41997ac225.48136915.jpg)
Idén második alkalommal szerveztük meg kegyeleti rendezvényünket, melynek célja, hogy fényárba borítsuk a Hősök Útját!
A 18 órás kezdésre nagyjából ötvenen gyűltünk össze a Kapisztrán téren, ahol Lipták Tamás, a Légió Hungária vezetőségi tagja köszöntötte a résztvevőket, majd elhelyezte az első mécsest a Kapisztrán szobor talapzatán. Innen indult a fényfüzér, a Bécsi kapuig, majd lefelé az Ostrom utca irányába, azon végig egészen a Széll Kálmán térig. Viszonylag rövid idő, alig fél óra alatt sikerült fénybe borítani az útvonalat, amely rendkívül szép látványt nyújtott.
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41a3957d28.39227650.jpg)
Tavaly igen erős szél hátráltatta a munkát, és az idei február 11. is szelesnek ígérkezett, de szerencsére ezen a kedd kora estén minimális volt a légmozgás. A tavalyihoz hasonló volt azonban, hogy nagyon sokan álltak meg és kérdezték a résztvevőket az akció okairól. A válasz hallatán, miszerint az ezeken az utcákon életüket veszítő, a várból kitörő katonákra emlékezünk ilyen formában, mindenki elismerését fejezte ki, negatív megjegyzéseket egyáltalán nem lehetett hallani.
A Bécsi kapuról letekintve csodalatos látványt nyújtott a több száz mécses az út szélén, közben pedig sokan érkeztek még egyénileg vagy baráti társasággal, hogy elhelyezzenek egy-egy gyertyát. A Kapisztrán téren még összegyűltek a résztvevők egy fotóra, fél nyolc után pedig felemelő érzésekkel sétáltak le a legtöbben a Bécsi kapun keresztül az Ostrom utcán át a Széll Kálmán térig, miközben minden mécses ami mellett elhaladtak, egy ott a hazáért életét áldozó katonára emlékeztetett.
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41c79c39c7.88416271.jpg)
Köszönjük minden szervezetnek és bajtársunknak, aki részt vett ezen a megemlékezésen, amelyet egészen biztos, hogy a jövő évben is megszervezünk!
További képek:
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41df02bb77.35434345.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41e54a33c1.60463152.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41ed600918.78239167.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41f4192300.86005164.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab41fc7024c0.23014029.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab4201c27788.36142230.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab420c51f054.89119573.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab420fe613f5.45125280.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab421dc9a421.64164281.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab422984eac8.29020135.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab42329c31c9.96226334.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab424212e5a0.12693938.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab42458db080.96059451.jpg)
![](pictures/mediastorage/articles/63ab424c7a5a43.54025371.jpg)