Eltakarítjuk a vörös mocskot
A kommunizmus szelleme mind a mai napig kísért. Emlékművek országszerte, Che Guevara pólók a Váci utcában, politikai múmiák a közéletben és még hosszasan sorolhatnánk. Előbb-utóbb mindenre sor fog kerülni, de most a közterületeken a sor!
1989 óta sok víz lefolyt a Dunán. Minden politikai erő kampányolt és a mai napig kampányol azzal, hogy végleg lezárja a kommunizmus fejezetét hazánkban, de egy-egy hangzatos szólam elpuffogtatásánál ritkán történik komolyabb lépés. Pedig a vörös mocsok a mai napig jelen van az életünkben, sokszor olyan hétköznapi formában, hogy talán már fel sem tűnik. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a közterület elnevezések, amelyek az előző rendszerben születtek. Elvileg törvényi akadálya is van annak, hogy valaki például egy néhai vörös ideológusról elnevezett utcában lakjon, de úgy tűnik, hogy nem árt, ha a társadalmi immunrendszer működésbe lép, mert különben lassan őrölnek azok a bürokratikus malmok...
Az elmúlt napokban aktivistáink a Fővárost járták, hogy egy figyelemfelkeltő akciót hajtsunk végre. A teljesség igénye nélkül látogattunk meg olyan köztereket, amelyek megérettek az átkeresztelésre ... legkevesebb 29 éve. Nemrég egy kiváló CIKK látott napvilágot, mely nagyban segítette munkánkat. Ezúton is gratulálunk az írónak!
Listánkat a III. kerületi Teszársz Károly utcával indítjuk meg. Teszársz azon vörösök közé tartozik, akikről az átlagember valószínűleg keveset tud, de attól, hogy valakinek a bűnei feledésbe merültek, még nem kell kitüntetett módon közterületet elnevezni róla. A magyar, de az európai történelem is hemzseg olyan személyektől, akik valóban érdemesek arra, hogy ilyen módon emlékezzünk meg róluk. Másfél mondatos kitérőnk után, tehát Teszársz: Nem kisebb emberről, mint a Szakszervezeti Tanács alapítójáról és egyben néhai elnökéről beszélünk. Napjainkban ez már nem feltétlenül hangzik negatívan, de annak tudatában, hogy a szóban forgó tanács a munkásmozgalom egyik legális csápja volt, azonnal más megvilágításba kerül a történet. Teszársz egyébként nem mindig járta a legalitás útját, ugyanis 1880 és 1916 közt több alkalommal került börtönbe kommunista mozgalmi tevékenység kifejtéséért.
Óbudán maradva Hollós Korvin Lajos és Pablo Neruda nevébe ütközünk. Hollós Korvin neve először szimpátiát ébreszthet, de néhány életrajzi adat árnyalja a képet: Apja: Weisz Mózes Sámuel, Anyja: Multas Ida. Első felesége: Reisz Bartos Anna. Lajosunk eredetileg orvosműszerész szeretett volna lenni, de bécsi és párizsi tanulmányai alatt olyan közel került a vörös mozgalmárokhoz, hogy itthon az 1930-as években folyamatos rendőri megfigyelés alá kellett helyezni. Talán nem véletlen, hogy költői pályafutása 1957-től ívelhetett felfelé...
Pablo Nerudánál nem kívánunk többet időzni a kelleténél. Chilei költő, aki Allende elnök baráti körébe tartozott. Élete során mindig ott szeretett huzamosabb ideig tartózkodni, ahol minimum szocialista párt volt hatalmon. 1953-ban "Nemzetközi Lenin-békedíjjal" tüntette ki a Szovjetunió. Folytassuk még? Minek?
Továbbra is Óbuda: Madzsar József. Orvosi diplomájának megszerzése után azonnal belevetette magát a politikába. Pályafutásában találhatunk egy igazi gyöngyszemet: 1931-ben kizárták a Magyarországi Szociáldemokrata Pártból "baloldali magatartása miatt". Ha nem éreznénk komolytalannak egy ilyen beszámolóban, akkor ide most elhelyeznénk egy "very big lol" emoticont. Ezután nem is pazarolta idejét holmi lábvíz langyos szocdemekre, és azonnal csatlakozott az illegális kommunista párthoz. Pályafutása csúnya véget ért, ugyanis a Szovjetunióban elvtársai végezték ki, mert mégsem bizonyult kellően vörösnek...
Most pedig egy másik peremkerületbe látogatunk, de ezúttal a pesti oldalon. Pestszentlőrincen található a Vándor Sándor nevét viselő utca. Vándort (akkor még Venetianer) fiatal kora nem tántorította el attól, hogy 1919-ben a tanácsköztársaság gyalázatos időszaka alatt diáktanácsot szervezzen. Ennek meg is lett a böjtje, mert a törvényes rend helyreállítása után az ország összes középiskolájából kizárták. Tanulmányait így Nyugaton fejezete be, de (sajnos) visszatért hazánkba és a zeneművészet területén tevékenykedett. Természetesen a politikától sem tartotta magát távol, mely a végzete is lett. A hivatalos történetírás szerint a "nyilasterror" áldozata lett 1944 novemberében. Anélkül, hogy olyan aktákat nyitnánk meg, melyeket büntetőjogi következmények nélkül a nyilvánosság előtt nem boncolgathatunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy aki háborús körülmények közt az ellenséggel bazsevál, az hazaárulást követ el, amiért statárium végzi ki. Mi ezt persze a konkrét esettől elvonatkoztatva, csak mint puszta tényt közöljük, a beszámolónk éppen ezen szakaszában, csak azért, mert jól esik...
A további vörösök életrajzának boncolgatásától eltekintünk, és csak akciónk eredményeként született képeket közöljük. Ennek oka, hogy ez nem történelemóra, hanem egy figyelemfelkeltő akció, mellyel arra kívánunk rámutatni, hogy mégsem sikerült olyan mértékben lezárni azt a bizonyos múltat, mint ahogy azt egyesek előadják. Úgy pedig még nehezebb a jövőbe tekinteni, ha 2018-ban Nelson Mandela teret kaphat Újbuda, vagy éppen a szabadságról elnevezett terünkön zavartalanul állhat egy obeliszk, amely a "felszabadító vörös hadseregnek" állít emléket.
Lehet mondani, hogy pár centi szigetelőszalag és egy provokatív hangvételű beszámoló semmit nem fog megváltoztatni. Ez így is van, mi viszont egy folyamat apró állomásaként tekintünk rá, melynek végén Magyarország kijelentheti majd: A kommunista múltat tényleg lezártuk. Sőt, a helyén kezeljük.
Akciónk további képei:
